Drága, hűséges olvasóim!!
Hogy vagytok mostanság? Hogy telik a szünet? Élvezitek a napsütést, a meleget? Milyen idő van otthon?
Köszönöm szépen a kommenteket és a pipákat!!Elképesztőek vagytok, és akkor még nem is említettem, hogy vészesen közeledünk a 20.000 oldalmegtekintéshez!!
Ezen kívül köszönöm a díjakat, minden kikerült a "Díjak" menüpontba, valamint legújabb kritikám is, a "Kritikák" fülbe. Kiraktam a "Fejezetek" nevű oldalt is fentre, ugyanis sokak szerint sokkal átláthatóbb, és sokkal könnyebben megtalálhatóak a fejezetek, mintha az archívumban kéne kutakodni. A "Munkáim" oldalon is változások történtek, nézzetek be. Igyekszem gyarapítani a novellák, one shot-ok számát, hogy minél többet olvashassatok, sőt, elárulom, hogy tervbe van véve egy újabb blog is, de szigorúan csak azután, hogy ennek a történetnek vége.
A one shot címe " Csak egy hónap London-ban…" lesz, elárulom, ahogyan azt is, hogy nemsokára elkészül. Remélem, hogy mindenkinek, vagy ha nem is, de sokatoknak elnyeri tetszését.
Szóval, itt a fejezet, ami immár a 25. Nem lett hosszú, de nézzétek el nekem, tanulok ezerrel :)
Jó olvasást, puszi:
Bo×××
~ Mira ~
Kétségtelenül én viseltem a legrosszabbul a kilakoltatás
hírét, ami miatt rosszul is éreztem magam, hiszen ez éppen annyira volt az én
problémám, ahogyan a családom többi tagjáé is. Eszem ágában sem volt „kisajátítani”
a bajt, hogy engem sajnáljanak, de egyszerűen nem bírtam túltenni magam a
dolgon.
Az eddig érzett minden apróbb baj, feszültség – az
érettségi, az újságcikk, anya- összegyűlt, és ettől az egész költözősdi sokkal
borzalmasabbnak tűnt, mint amilyen egyébként volt.
-Nincs semmilyen jó lehetőség –néztem rá
kétségbeesettebben, mint szerettem volna. – Rokonok nincsenek, ahogyan pénz
sincs sok. Márpedig ez a két lehetőség lett volna, és…
- Matt, nincs más lehetőségünk! – hallottam nevelőanyám
szokatlanul határozott, józan hangját a nappaliból
- Nem fogok a bátyámtól kérni, Nicole! – óvatosan
barátomra sandítottam, aki aggódva nézett le rá rám.
- Gondolj a gyerekekre! – visította, mire legnagyobb
megdöbbenésemre a nővérem válaszolt.
- Minket ne vonjatok bele!
- Ne kend a
lányokra, Nicole! – emelte fel a hangját idegesen apu, én pedig lefagytam. Sosem kiabál. – Lehet, hogy Troy gazdag.
Lehet, hogy összevesztünk, és az is lehet, hogy ha kibékülnénk, kisegítene
minket. Viszont eszem ágában sincs pusztán azért kérni tőle, hogy te tovább
alkoholizálhass! A lányokért megtenném, és meg is teszem. De csak és kizárólag
egy esetben. Ha elmész rehabilitációra, és leszoksz. Aggódom érted – lágyult el
apa hangja.
- Troy… - suttogtam hitetlenül magam elé bámulva.
Hihetetlen, hogy apának mindvégig volt egy testvére, és
én még sosem hallottam róla! Hisz’ még Waverly-t is beavatták! Én miért nem
tudok róla?
Óvatosan kilestem az ajtónk mögül. Niall tétovázott, hogy
visszahúzzon-e, de végül nem tette. Úgy gondolta, nem szól bele, inkább csak
hátsó szemlélődő lesz.
-Rendben – mondta anyám hosszas hallgatás után beletörődő
hangsúllyal egy bólintás kíséretében.
- Akkor most megyek. Megbeszélek egy találkozót a
bátyámmal – biccentett, majd a bejárati ajtón át elhagyta a házat, és én ezt a
pillanatot választottam ahhoz, hogy kérdőn felvonva szemöldököm kisétáljak a
két lány közé, és kérdőre vonjam őket.
Bele sem mertem gondolni, hogyan nézhetek ki: sírástól
vörös, feldagadt szemek, kusza haj, piros orr… De nem érdekelt. Mindent tudni
akartam.
-Troy? Ki az a Troy? És miért nem beszéltetek nekem róla
soha? Hová fogunk menni? – rohamoztam meg a kérdésekkel őket, melyeket a
legfontosabbaknak tartottam.
Waverly egy pillanatra rám emelte tekintetét, majd
pillantása mögém kúszott, épp abban a pillanatban, mikor megéreztem Niall
jelenlétét magam mögött. Éreztem meleg leheletét a nyakamnál, mellkasának
egyenletes mozgását a hátamon, és a gitározástól érdes, mégis puha ujjait
sajátjaim körül, ahogy hüvelykujjával megnyugtató, körkörös mozdulatokat
csinált a kézfejemen.
-Hm? – tereltem vissza ismét a figyelmet magamra, mire
Wave még anyánkra nézett, aki a földet bámulta, majd felém fordulva beszélni
kezdett.
-Troy apu bátyja.
- Aki?
- Akinek hatalmas szállodalánca van Monte Carlo-ban, és egyedül
él a feleségével egy óriási, kétemeletes házban a tengerparton.
- És te azért tudsz róla, mert…?
- Mert apu elmesélte. Vagyis ez nem teljesen igaz.
Kiszedtem belőle. Még pár éve egyszer, mikor te Emily-nél aludtál, és vihar
volt. Kiültünk a kanapéra, ő pedig megmutatta a családi albumát, és mesélt. De
persze, mikor a bátyjához ért, elhallgatott, és elkomorult. De végül hosszas
kérlelések árán elmondta. De tudod, mit? Ezt majd ő elmondja neked.
- És eddig miért nem tette?
- Mert nem volt rá megfelelő alkalom. Ráadásul felesleges
lett volna róla beszélni, hiszen nem tartjuk a kapcsolatot – nyitódott ki az
ajtó, és apám lépett be rajta. – Hét végén ideutazik – biccentett anya felé
komoran. – És neked hogy sikerült a matek? - fordult felém mosolyogva, de nem
vettem be. Tudtam, hogy hatalmas teher súlya nyomja a vállát, és én meg akartam
szabadítani ettől a súlytól. Szomorú volt, amiért nem tudta, mitévő legyen.
Szomorú volt, amiért nem bírta egymaga megoldani a helyzetet, és félt. Félt a
találkozástól a saját testvérével. De emellett ott volt a szemében némi öröm és
büszkeség is. Büszke volt rá, hogy van mellette három lány, akik kitartanak
mellette, és segítik.
Belementem a színjátékba, nem akartam tovább rontani a
hangulatát.
-Minden rendben ment – mosolyogtam, de közben
megszorítottam Niall kezét úgy, hogy az senkinek ne tűnjön fel. Utáltam
hazudni, főleg apámnak, és a szőkeség pontosan tudta ezt, így visszaszorított.
Nem erősen, csak épp annyira, hogy érezzem: mellettem áll.
~*~
- Tudod… - néztem fel Niall-re, miközben a Hyde park
csendjébe menekültünk, rajongóktól, és… családtól távol. – Hirtelen nagyon
hiányoznak anyáék – tudtam, hogy nem fair ilyet mondanom, hiszen mégiscsak ők
azok, akik jó ideje nevelnek, akik mellettem állnak, bármilyen baj is van, de
most mégis úgy éreztem, átvertek. Azzal, hogy nem voltak őszinték mindenben,
miközben én mindig, mindent elmondtam nekik, megbántottak. Jobban, mint az
szerettem volna, és amit be mertem volna vallani nekik. – Matt-ék dolog hazudtak,
és ez az egyetlen, amit nem tűrök. Amit nehezen viselek, sőt, amit egyáltalán
nem viselek el – lenézett rám azokkal a hatalmas, gyönyörűen csillogó, kék
szemeivel, és végigsimított hajamon.
- Lehet, hogy csak azért csinálták, mert meg akartak
védeni. Elképzelhető, hogy Troy nem jó ember.
- Apa azt mondta, hogy kisegítené, ha megkérné. Akkor
rossz nem lehet. Bár ki tudja, lehet, hogy ebben is hazudott – húztam keserű,
gúnyos mosolyra a szám.
- Szerintem apukád nem egy hazug – próbált óvatosan
fogalmazni, mégis feldühített, hogy az ő pártját fogta. Még úgy is, hogy közben
tudtam, nem ártana nekem, csak segíteni szeretne.
- Nem is ismered! – csattantam fel dühösen.
- Nem is kell. Minden érzése, minden gondolata rá van
írva az arcára. És fájt neki, mikor látta az arcodon a megbántottságot és
szomorúságot.
- Miért őt véded?
- Nem védem. Mira, nem kéne oldalaknak lennie. Most kéne
igazán összetartanotok. Nézd a dolgok jó oldalát! Megismerhetsz egy új
családtagot – be kellett látnom, hogy igaza volt.
- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni minden helyzetben? –
kérdeztem feltekintve rá.
- Négy bolond fiúval élek együtt már évek óta. És közel
sem vagyok ilyen nyugodt. Csak szívdöglesztő arcomhoz, testemhez és sármomhoz
elképesztő színészi tudás is párosul – mosolyodott el, mire nem bírtam
elfojtani a nevetésem.
Imádtam, hogy meg tudott nevettetni még a
legelkeseredettebb pillanataimban is.
Nem tudom, miért, de képtelen voltam abbahagyni a
nevetést. Csak kacagtam, hangosan, mint egy gyerek, és közel sem viselkedtem
úgy, mint aki épp az érettségi hét elején tart.
Niall csak nézett egy ideig, de végül ő sem bírta, engem
hallgatva belőle is kitört. Imádtam, ahogy nevetett, csilingelően, dallamosan.
A kedvenc hangom volt a világon, bármikor szívesen hallgattam, és ezer közül,
bármikor megismertem volna.
hűűhaa, bevallom, amikor ide tévedtem, azt hittem, hogy "jajj, megint egy ugyanolyan fanfiction, egy lány aki bele akarja élni magát az egyik barátnő szerepébe", de minden elismerésem, nagyon jól írsz! amikor olvastam, hogy Mira süket, arra gondoltam, hogy az igen, kemény fába vágtad a fejszéd, de nagyon odafigyeltél, hogy tartsd a szerepet, megleptél :) egy délután alatt elolvastam az egészet, csak úgy faltam a sorokat, magamon is meglepődve :D további sok sikert, és mindenképpen foglalkozz az írással, van benne bőven tehetséged :)
VálaszTörlésSzia!!
TörlésWow!! Nagyon köszönöm :3 Nem is tudod, mennyire feldobtad az estémet.Örülök, hogy tetszik a történet, próbáltam valami olyannal előállni, ami nem szokványos, és nincs belőle száz másik történet. Remélem, követni fogod a továbbiakban is az eseményeket, és külön megtiszteltetés, hogy egy délután alatt olvastad el, valamint, hogy végigolvastad annak ellenére, hogy azt hitted, ez is egy szokványos sztori lesz. Nagyon örülök, hogy betévedtél!
És köszönöm a dicséretet, mindig jól esik. Pedig én sosem gondoltam úgy magamra, mint aki "tehetséges író", de nagyon jól esik, hogy Te így gondolod.
Köszönöm, hogy írtál, ez eddig a leghosszabb komment!! <3
Bo×××
szia! lehet, hogy én vagyok a hülye, de jól vettem észre, hogy átkerült a blogod másik webcímre? mert... én nem erre emlékszem... és kellett vagy 2 óra, mire megtaláltam valahogy ezt... szóval ez hogy van? amúgy már tegnap előtt elolvastam a részt, és nagyon tetszik, és ügyi vagy, csak nem volt időm kommentelni, pedig akartam, csak nem tudom, hogy mit... áhh, imádom Niallt *-* annyira cuki*-* és, akár csak Mira, én is imádom Niall nevetését :)
VálaszTörlésSZERETLEK!
ezt jól esett leírni. és nagyon várom a kövit :)
puszcsimuszcsi
Szia Höri!
VálaszTörlésNem, nem vagy hülye, tényleg áttettem másik webcímre, mert a másik blogom is bo-....., és akkor már ez is legyen ilyen, a következő is így fog kezdődni. Így egyszerűbb. Ne haragudj, nem gondoltam, hogy baj lesz belőle.
Örülök, hogy tetszett!! Nemsokára hozom a következőt, már csak a végét kell megírni ^^
De éééééédes vagy :D Én is szeretlek, és minden kommentedet is, mindig feldobnak :D <3
Bo×××