2013. június 19., szerda

23. fejezet - Egy süket lányt karolt fel!



Sziasztok! Igen-igen, tudom. Itt a fejezet! 
Annyit szeretnék mondani, hogy mivel hétfőn jön barátnőm Magyarország-ról 1 hónapra (mert segít tanulni az augusztusi különbözeti vizsgához, amit minden tárgyból le kell tennem, és van két hónapom megtanulni 10 hónap anyagát), plusz írom a One Shot-ot, amivel múlt héten elakadtam, így ötletem sincs, mikor lesz új rész. Mert időm nagy részében tanulni fogok, azt az időt meg, amit nem tankönyvek bújásával töltöm majd, szeretném az itteni barátnőimmel tölteni, Kaminak megmutatni minden itteni gyönyörű helyet, egy kicsit olvasni is, hiszen a lételemem, és pihenni is, hiszen nyár van. De ettől függetlenül rátaposok a gázra, és amint csak tudom, hozom az új részt. 
Ne haragudjatok, nem akartalak cserben hagyni Titeket, akik eddig is végig támogattatok (+1 új követő!! *-*), nem akartam nyárra szüneteltetni a blogot -nem is fogom, csak sokkal ritkábban lesznek részek-, de most mindennél fontosabb a tanulás, és az, hogy jövőre otthon tanulhassak.

Bocsánat a sok rizsáért, de ezt el akartam mondani. MINDENT köszönöm Nektek, csodálatosak vagytok! <3
Kinek-hogy telik a nyári szünet első hete? :D
Jó olvasást, puszi: 
Bo×××

~ Mira ~

Hihetetlen, hogyan képes egy nap két perc alatt megváltozni. Jóból rosszba.
Egy ideig minden rendben volt. Reggel felkeltem, felöltöztem, elkészülődtem az érettségi első napjához. Magabiztosan sétáltam ki a nappalival egybekötött konyhába, ahol már várt rám Em, Wave és apu. Egy pillanatra legjobb barátnőmre mosolyogtam, de mikor csak kisebb hezitálás után viszonozta gesztusom, megéreztem, hogy történt valami, s azonnal elkomorodtam. Értetlenül meredtem rájuk, és vártam, hátha valaki megszólal.
-Jó reggelt, Mira! Csináltam rántottát – tolt felém apu egy tányért, amin az említett étel istenien illatozott.
- Én pedig hoztam csokit. Sokat, kell majd az energia – lobogtatott meg egy szatyrot Wave.
- Út közben meg beugrunk a Ted’s be, oké? Alig aludtam az este, még mindent vagy húszszor átolvastam.
- Oké. Mi folyik itt? – vontam fel fél szemöldököm.
- Semmi. Mi folynak? A csapvíz, esetleg – felelte Wave, aki nagyon jó tud füllenteni, viszont ismerem már. Új taktika kell.
- Hát jó – vontam vállat, és helyet foglaltam a tányérom előtt. Amúgy is tiszta görcs voltam az érettségi miatt, de mikor a szemem sarkából megláttam, hogy Wave aprót biccent Em felé, aki erre óvatosan csúsztat valamit a táskája felé, a gyomrom körülbelül kupak méretűre zsugorodott. – Na. Adjátok azt ide – tettem le a villám, és barátnőm felé nyújtottam a kezem. Tekintete köztem és Wave között ugrált bizonytalanul, de nem vártam meg, mi lesz a döntése. Kihasználva a pillanatnyi koncentrációzavart előrehajoltam, és kikaptam a táskájában lévő napilapot.
-Ne… - hallottam Emily elfúló hangját, de hogy később mit mondott, arra már nem figyeltem. Tekintetem a főoldalra szegeztem, és próbáltam szabályozni kezem remegését, miközben hitetlenkedve olvastam el a főcímet, mely a képem alatt állt hatalmas betűkkel
Niall Horan, a One Direction sztárja ismét jótékonykodik! Ezúttal egy süket lányt karolt fel! Folytatás a 13. oldalon „
Kapkodva kerestem a megfelelő oldalt, hogy el tudjam olvasni az egész cikket. Mikor megtaláltam, vettem egy hatalmas levegőt, és elolvastam az egy oldalas cikk elejét. 

"A 19 éves világsztár, mióta a One Direction másik négy tagjával együtt visszatért Ghana-ból, több időt fordít adakozásra és jótékonykodásra, mint korábban. Nem rég kaptuk lencsevégre őket kéz a kézben sétálni, miközben a Művészeti Akadémia felé tartottak. Boldognak tűntek, de vajon tényleg azok? Nyomoztunk egy kicsit, és mint kiderült, a szerencsés lányt, akit Niall kiválasztott magának Mirának hívják, és nemrég ünnepelte a 18. születésnapját a One Direction csapatával és még néhány fővel. De ez mind semmi! Szegény Mira süket. Volt, ugyanis az 5 fiatal kifizette a műtétjét, így ismét hall.
„Niall szívesen segített Mirán. Természetesnek vette, hogy segít rajta, hiszen szereti. Persze, náluk is voltak és vannak civakodások, de szerintem ez normális, egy kapcsolatban nem lehet elkerülni” – hivatkozta egy közeli ismerős.
Vajon Niall komolyan gondolja, vagy ez csak egy újabb reklámfogás a banda népszerűsítésére?
A fiúk menedzserével…"

Volt még folytatás, csak én nem voltam rá kíváncsi.
Magamon éreztem a többiek aggódó tekintetét, ezért megembereltem magam. Gyorsan elmorzsoltam egy könnycseppet, mely ki akart szökni a szememből, és felemeltem a fejem, próbálva lenyugtatni a szégyentől remegő testem. Ez csak egy hülye cikk, semmit nem jelent. Nem jelenthet semmit. Niall nem csak.. jótékonykodik velem!!
-Köszönöm szépen, nagyon finom volt a reggeli, de nem bírok többet enni – feldühített saját hangom remegése, mely elárulta, hogy bizonytalanabb, dühösebb, és megbántottabb vagyok, mint azt ki szerettem volna mutatni. Nyomtam egy gyors puszit apa arcára, melyet eltorzított a zavar, és a düh. A düh a média és legfőképpen Niall iránt.
- Indulhatunk? – varázsoltam halvány mosolyt arcomra, bár ez a próbálkozás még előttem is gyenge volt.
- Mira… - jött közelebb hozzám nővérem, de nem kértem a sajnálatából, így elhúzódtam az érintésétől. Elég gondot okozott, hogy hogyan fogok most bemenni az érettségire. Bárkire tekintek majd, az fog beugrani, hogy biztosan olvasta a cikket, és sajnál. De nem kell senki sajnálata. Gyűlöltem, ha sajnáltak.
- Azt kérdeztem, hogy indulhatunk? Ha elkésünk, szívbajt fogok kapni. Még át is kell nézni a jegyzeteimet – kaptam táskám után, majd vállamra dobva azt kisiettem a házból.
Ki akartam zárni a fejemből mindent, de nem ment. Tudtam, ha nem koncentrálok, el fogom rontani a vizsgát, pedig a matek megy a legnehezebben.
Miért?! Zakatolt a fejemben a kérdés. Miért hagyta Niall, hogy ilyet írjanak? Csak egy oka lehet… hogy igaz. Nem, nem, nem! Nem lehet igaz! Egyszerűen nem!
Biztosan nem tudott róla. Elhallgatták előle, nem tudott az egészről. Vagy próbált tiltakozni, de hiába. Elkeseredetten sóhajtottam fel. Mentségeket keresek neki. Nem akarom, hogy tönkremenjen a kapcsolatunk. Én… nem bírnám ki, ha őt is elveszíteném.
Em eleinte próbált közeledni felém, de miután sokadjára utasítottam el, megértette. Megértette, hogy nem vagyok képes erről az egészről beszélni.  Egész úton a Tod’s-ban vett forrócsoki poharát bámultam, csak, hogy ne kelljen senki szemébe néznem.
Mit gondolhatnak? „Szegény lány, kiadta a barátja a sajtónak.”, „Szegény lány, süket volt. Vajon milyen lehetett úgy élni? Biztosan rémes.”, esetleg „Szegény lány, mindenki rajta nevet, és kibeszélik.”?  Nem akartam ezen agyalni, de nem tudtam leállni, egészen addig, míg a suli bejáratához érve Emily meg nem állított.
-Figyelj – fordított magával szembe. Már épp szólni akartam, hogy nem akarom hallani, de csendre intett. – Tudom, hogy ne akarsz beszélni róla. jól van. Akkor nem beszélünk. De most… nem szabad arra a bugyuta cikkre gondolnod. A legfontosabb az érettségi. Itt állunk előtte, a felnőtté válás küszöbén. Csak is erre szabad koncentrálni, rendben? Én melletted vagyok. Számíthatsz rám, mindenben – ölelt magához, én pedig amilyen szorosan csak tudtam, viszonoztam a gesztust, majd hatalmasat sóhajtva léptünk be életünk eddigi legnagyobb vizsgájának helyszínére.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett :) nagyon vártam már ezt a részt, és nem csalódtam, nagyon ügyes vagy! siess a következővel majd, addig is, szép nyarat!
    xxx Höri^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, de édes vagy! Nagoyn szépen köszönöm!
      Feldobtad a napomat, nem is hiszed el, mennyire! <3

      Sietek, te is élvezd ki :D

      Bo×××

      Törlés