2013. április 23., kedd

17. fejezet - Szia


Halihóó! Igeen, tudom-tudom. Szerettem volna hozni részt már korábban, de közbejöttek dolgok, így csak most sikerült hozni.
Oké, NAGYON szeretném megköszönni nektek a  10,737 (!!!!) oldalmegtekintést, a 31 (!!!) rendszeres olvasót, valamint a sok kommentet, pipát. Mikor 6 hónappal, és 17 fejezettel ezelőtt elkezdtem ezt a blogot (az első rendes, igazi fanfiction blogomat), gondolni sem mertem volna ennyi érdeklődőre. Mérhetetlenül hálás vagyok Nektek!
Jó olvasást!
Puszi: Bo×××


~Mira~ 

 Kinyitottam a szemem, de az a pár pillanat, míg volt erőm nyitva tartani csupán arra volt elég, hogy gyorsan felmérjem a terepet. Sötét volt, a kórtermet egyedül a Tv halvány fénye világította meg, az ágyam mellé húzott széken Niall aludt. Akaratlanul is megmosolyogtatott a tudat, hogy még álmában is nem csak, hogy rám gondol, de védeni próbál. Lepillantottam kezemet szorongató ujjaira, aztán erőtlenül ejtettem vissza sajgó fejemet a párnámra, hogy ismét álomba szenderüljek.

~*~

Az elmúlt egy hét másból sem állt, mint tanulásból, tételek kidolgozásából, a fiúk táncpróbáiból és az önkénteskedésből. A maradék szabadidőmet Niall-el töltöttem, akinek esze ágában sem volt hagyni, hogy akár egy pillanatra is belemerüljek a műtét iránt érzett félelmeimbe. Mentünk fagyizni, többször bejött velem a Sunshine-ba a gyerekekhez, elrángatott a srácokhoz, vagy ha tanultam, akkor is ott ült velem a szobában/parkban/udvarban. Cserébe sütöttem neki citromos sütit, ami idő közben a kedvencévé vált.

~*~

Mikor legközelebb felébredtem, a Tv ki volt kapcsolva és világos volt. Majd kiugrott a szívem a helyéről, mikor halk beszélgetést hallottam.
-Nem, még nem ébredt fel – egy fiú hangja, de nem tudtam kihez kötni.
- Értem – női, szintén idegen hang. – Amint felébred, szóljon, rendben? Még van néhány aláírandó papír – egy apró kattanás, amely jelezte, hogy becsukták az ajtót.
Pár percig csak néma csöndben hallgatóztam, és egyszerre megtelítődtem érzésekkel. Ahogy hallottam a kintről beszűrődő kocsik dudájának hangját, a kiabálásokat és a madarak csicsergését, a boldogság átjárta testem. 3 éve nem hallottam ezeket a hangokat, és kimondani sem tudom, mennyire hiányoztak. Könny szökött a szemembe, és hagytam, hogy legördüljön. Végül is, ez egy boldog pillanat volt, megengedett volt egy-két könnycsepp.
Ismét ujjak fonódtak össze az enyémekkel, mire nagyon lassan –talán a kelleténél lassabban- átfordítottam a fejem a másik irányba, ahol megláttam Niall-t, ugyanazon a helyen, ahol esti felébredésem alkalmával aludt. Most a mozdulatomra arcomra kapta tekintetét, mely eddig az ablakon túl elterülő parkot fürkészte. Tekintetében aggodalom, félelem és várakozás csillogott. Óvatosan elmosolyodtam, már közel sem voltam fáradt, sőt…
-Szia – szólalt meg, és felismertem az előbb hallott hangot. Akár egy angyalé, pont illik hozzá.
Automatikusan jelelésre emeltem kezeim, majd emlékeztettem magam, hogy elvileg már megy a beszélés. Miután átgondoltam a köszöntést, félve szólásra nyitottam a szám, de meglepődtem, mert emlékeztem a szó artikulálására.
- Szia – arcán megkönnyebbülés keveredett a döbbenettel. Jézusom, nem tetszik neki a hangom. a csalódottság kiülhetett az arcomra, mert az övére visszaköltözött az aggodalom.
- Mi a baj? – legszívesebben csak hallgattam volna.
Végül bizonytalan, remegő hangon, akadozva megszólaltam.
- N-nem tetszik? – válaszomra egy pillanatra rácsodálkozott, majd mikor megértette, ha lehetséges, még jobban megdöbbent. Hirtelen elnevette magát, én pedig elfelejtettem minden előbbi aggodalmamat, ahogy hallgattam dallamos nevetését, ami akár egy kisgyereké is lehetett volna. Ez is passzolt hozzá.
- Szebbet el sem tudnék képzelni. Illik hozzád – mondta, miután abbahagyta a nevetést.
- Én is pont ezt gondolom rólad. Nagyon furcsa megint hallani a hangom. Mióta vagyok bent? És te mióta? Végig itt voltál? – annyi mindent akartam hirtelen kérdezni, annyira menni akartam, de közben még maradtam is volna, hogy hallgassam, ahogy mindent elmesél. A mondandóm itt-ott akadozott, de pár pillanat alatt visszatértek a szavak, tudtam, hogyan kell kimondani őket, ami igazából nagyon meglepett. De rájöttem: ez is olyan, mint a biciklizés vagy az úszás. Ha egyszer megtanulod, sosem felejted el, esetleg elhalványul a tudás.
- Majd megszokod. És én is… - vigyorodott el. Szerintem örült, hogy „bejött a terve”, vagyis, hogy végül én is örültem a műtétnek. Vagyis egészen pontosan annak, hogy jól sült el. Pedig mennyi végeredményt képzeltem el, mennyi rémkép lebegett a szemem előtt az elmúlt egy hétben. De felesleges volt. És hálás voltam. Komolyan. – Hát, amint véget ért a műtét, ide hoztak. Én meg azóta, hogy bevittek. Waverly, Emily, meg a fiúk is itt voltak, de mindannyijukat hazaküldtem pihenni. Illetve, a lányokat pihenni, a srácokat meg, hogy ne szedjék szét a kórházat. Az egyik nővérnek már az agyára mentek Harry beszólásai. Ha érted, mire gondolok… És igen, végig, természetesen – nézett furán.
Valósággal belevesztem a hangjába. Csak néztem őt, megszokásból a száját, ahogy beszélt, és elvarázsolódtam. Hirtelen felültem, odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Erre szükségem volt. Átkulcsoltam a nyakát, és tulajdonképpen addig el sem engedtem, míg egy apró köhintést nem hallottam az ajtó irányából. Arra fordítottam a fejem, és találkozott a tekintetem az egyáltalán nem megdöbbent nővérével. Enyhén vöröslő fejjel visszaültem az ágy szélére, ő pedig odahozott pár papírt. Sebesen aláírtam, mire közölte, hogy elmehetek, valamint letett az éjjeliszekrényre egy papírt, amin dátumok voltak. A kontrollok dátumai. Gyorsan megköszöntem a segítséget, aztán, miután kiment, elkezdtem készülődni, pakolni, cuccolni. Bár nem igazán volt mit, csak egy táskám volt, amiben azt a pár dolgot hoztam, amire úgy gondoltam, hogy szükségem lesz. Míg Niall kiment telefonálni, én átöltöztem, fogat mostam, meg a hasonló fontos dolgokat elvégeztem, végül, amikor mindent rendben találtam, a táskámmal együtt kiléptem a kórteremből. Csendesen vártam Niall mellett, míg befejezte a telefonálást, gondolom, valamelyik bandatársával, majd mikor letette, megfogta a kezem, és elindultunk kifelé, miközben nekem be sem állt a szám.

7 megjegyzés:

  1. Jujj, nagyon tetszik!!! <3 *-*
    Köszi az új részt!
    Nagyon várom a következőt!
    Sz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni, igyekszem! :D

      Törlés
  2. Nagyon jó lett!!!:)) Siess!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :D Igenis :D
      Bo×××

      Törlés
  3. úú de nagyon jóóó! siess a kövivel! fhúú nagyon szeretem ezt a blogod! :) annyira nagyon jóóó! egyszerűen nem tudok mást mondani :D
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD Csak vigyorgok :D Köszönöööm *-* Sietek, hogy tudd olvasni :D
      Bo×××

      Törlés
  4. Szia.! :D
    Elkészült a kritikád :D
    http://kerjkritikattolunk.blogspot.hu/2013/05/12-kritika.html

    VálaszTörlés