2013. február 22., péntek

11. fejezet - Az igazgatóiba!



Sziasztok! Itt van a következő fejezet, ami sem minőségét, sem hosszúságát tekintve nem lett olyan, mint amilyeneket megszoktatok. Ne haragudjatok, a következő hétre igyekszem jobbat hozni.
De azért remélem, hagytok pár hozzászólást. Tudjátok, csak úgy... bátorításnak. :)  Jó olvasást.
Puszi: Bo××× 

~*~

Reggel elég nyűgösen keltem, nem akartam suliba menni, de de ez imádott nővéremet cseppet sem zavarta. Megfenyegetett, hogy nem mehetek a próbára, így muszáj voltam elindulni. A hatalmas művészeti suli, ahova jártam, pár perc múlva már ott tornyosult előttem. Beléptem az épületbe és a második emeleti szekrényem felé vettem az irányt, odaérve pedig megpillantottam drága barátnőmet, Emily-t. Egész hétvégén nem találkoztunk, így legszívesebben már amint megláttam, jelelni kezdtem volna.
~Szia! – ugrottam a nyakába.
~Helló. Mizujs csajszi?
~Hát, történt egy s más, ami érdekelhet, de a spanyol lánynak nincs ideje a legjobb barátnőjére.
~ Fogorvoshoz kellett mennem! És az már egy hete volt, meddig hozod még fel?
~Nem tudom, ameddig tehetem – vigyorogtam rá.
~Na, minden tudni akarok.
~ Majd suli után. Inkább te mesélj.
Barátnőm ebben a pillanatban felkapta a fejét és a diákok is özönleni kezdtek a termek felé, így sejtettem, hogy megszólalt az első óra kezdetét jelző csengő. Gyorsan kivettem a szükséges könyveket irodalomra és már mentünk is a 102-es felé.
Az ajtót mögöttünk csukta be Mrs. Stewart, az irodalomtanárnő. Gyorsan a helyünkre siettünk és lepakoltunk asztalainkra.
A West Side Művészeti Suliban minden nagyon modern. Egyszemélyes padok, saját gépek, persze csak iskolai használatra, elektronikus tábla és a többi. Lassan már a tanárok is elektronikusak lesznek….
Mi Emily-vel két, egymás melletti padban ülünk szinte minden órán. Szinte a szemem előtt lebegett a tavalyi kép, ahogy Stewart lecsapja a naplót az asztalra és körbepász tázza a termet, majd tekintete megállapodik rajtam. Majdnem így történt azzal a különbséggel, hogy már nincs naplónk. Az is elektronikus.
-Miss Black a táblához, a többiek a tegnapi verset elemzik – kezdett bele kedvesen az órába. Feltápászkodtunk Em-mel és kibattyogtunk a tanár elé.
- William Shakespeare.
Két szó. Két szó, ami feldobta a napomat. Nem vagyok stréber, de mivel imádok olvasni, Shakespeare pedig az egyik kedvencem, tudtam, könnyű dolgom lesz. Magabiztosan barátnőmre mosolyogtam, hogy kezdhetjük-e, és mikor bólintott belefogtam. Megizzasztottam a barna hajú szépséget, rendesen el is fáradt a fordításban. Negyed órán át folyamatosan magyaráztam jelnyelven, és a 15 perc elteltével is csak azért hagytam abba, mert a tanár félbeszakított mondván, eleget beszéltem. Beírt az elektronikus naplóba egy ötöst, majd elmerült a „papírmunkában”. Mikor elmentünk Nina padja mellett, aki persze az első sorban ült, nem bírtam megállni, hogy ne vessek rá egy diadalmas pillantást. Ezt viszont nem hagyta szó nélkül, és rám nézett.
-Nocsak, nocsak. A stréber megint brillírozott. Ügyesen elmondtad az anyagot. Ja, mégsem – vihogott össze csatlósaival azt hajtogatva, hogy mennyire beégetett, de szerintem ez még hozzá képest is elég gyenge volt.
- Emlékszel, hogy kérdeztelek? Én sem. Menj vissza a lány WC-be és festegesd a körmöd. Az való neked, nem a tanterem – vágtam rá fölényesen, mire megsértve visszavágott volna valamit, mikor Mrs. Stewart közbeszólt.
- Hölgyeim! Elég legyen. Nem hallom a saját hangomat sem!
- Beszéljen hangosabban – vágta rá Nina, aki meg sem próbált jópofizni. Az osztályunk ezt a megjegyzését tapssal és nevetéssel díjazta, ám a tanárnőnek már kevésbé tetszett a hozzászólás.
- Miss Alvord! Ez a modor megengedhetetlen. Az igazgatóiba!
Na, erre Nina arcára fagyott a gúnyos vigyor és elsápadt. Soha nem volt még az igazgatóiban, sosem lépte át azt a határt a gúnyos vagy épp tanárokat lealacsonyító közbeszólásaival,  ahol elszakadt náluk a cérna. Most megtörtént, és szinte sokkolta a felismerés.
-De…
- Indulás!
A bájos Nina csapkodva és dohogva összepakolt és kiviharzott a teremből.
Ezután folytattuk a tételek kidolgozását és Stewart engem sem piszkált aznap.

~*~

Utolsó óra után ótnak indultunk Em-mel a Starbucks felé. Ez amolyan bevett dolog,  minden hétfőn suli után beülünk és a kedvenc shake-ünk mellett beszélgetünk.
~ Niall Horan komolyan „elrabolt” egyik este? De édes. Tutira bejössz neki – Emily kicsit bepörgött, miután elmeséltem az egész hétvégét az elejétől a végéig.
~ Ne beszélj már butaságokat. Hogy jönnék be? Süket vagyok, remélem, feltűnt.
~ És? – nézett rám értetlenül.
~ Az, hogy téged nem zavar, még nem feltétlenül jelenti  azt, hogy más is ilyen könnyen túllép a dolgon.
~ És honnan tudod, hogy Niall abba a kategóriába tartozik, akiket zavar?
~ Jajj, hagyjuk már. Eljössz velem holnap vázlatfüzetet venni? Meg ceruza is kéne…
~ Persze. Nekem is kell szerezni tánccipőt, mert Bernal már egy hete rágja a fülem, mert mezítláb táncolok…
Em a művészetiben tánc szakon van, míg én rajzon és festőművészeten. Na nem mintha festő szeretnék lenni, csak jó ezt csinálni. Mielőtt megsüketültem, én is táncoltam, csak aztán érthető okok miatt átraktak erre a szakra.
Még beszélgettünk egy kicsit, ő is elmesélte, mi volt a hétvégén, hogy volt a FunkyBuddha-ban, ahol egy –állítása szerint – észbontóan helyes, fekete hajú pasival táncolt,  meg hogy másnap irtózatosan  összeveszett az anyjával. Aztán nekem lépnem kellett, mert a fiúknak kezdődött a próba. Hazaszaladtam, hogy megebédeljek és már siettem is a táncstúdióba.
A Sunshine-ban heti 4 napot önkénteskedem, a többi hármon szabad. Megkértem Charlotte-ot, aki a főnököm, hogy átrakhatjuk-e a szabanapokat úgy, hogy el tudjak menni a fiúk próbájára. Megoldottuk, habár kicsit nehézkesen is, így mostmár ott tudok lenni a próbákon. Igyekeztem is, szinte rohantam, mert  2 múlt 10 perccel, ami azt jelentette, hogy a srácok már gyakorolnak. Betoppanva a terembe azt vettem észre, hogy Waverly hevesen gesztikulálva magyaráz valamit Harry-nek, aki értetlenül rázza a fejét. Bátortalanul közelebb merészkedtem, hátha kiveszek valami részletet, viszont a táncosoknak feltűnt a jelenlétem és integetni kezdtek, mire a fiúk is felém fordultak.
~ Sziasztok! –jeleltem.

2 megjegyzés: