2013. január 16., szerda

7. fejezet - Köszönöm.

Sziasztok! Itt a 7. rész. Úgy gondoltam, így egyszerűbb, ha reggelente teszem fel a részeket, mert így tényleg csütörtökön jön a rész, de ha este 11.kor, mint eddig, akkor az olyan, mintha pénteki részek lennének. Amúgy mindegy, csak már hozzászoktam a csütörtökhöz. :)
Jó olvasást!
Puszi: Bo×××

~Mira~

Döbbenetemben azt sem tudtam, mit csináljak. Felpattantam, és az asztalomhoz lépve felkaptam a tollam és füzetem. Nem hiszem el! Mit keres itt? Hogy jött be? És egyáltalán: Hol van Wave?
„Mit keresel itt? A szívbajt hoztad rám! Hogy jutottál be?“
Elolvasta és elmosolyodott:
-Téged, és azt hiszem, jó helyen járok. Nem akartam, ne haragudj. Egyébként én is furcsállottam, de nyitva volt az ajtó.
Ránéztem az órára: 03:21.
„Fél négy van. Holnap iskola. Miért jöttél?“
-El akarlak vinni valahová.
Hová?“
-Titok, majd meglátod. Velem jössz?
„Nem tudom, Niall… Késő van. Illetve korán.“
-Kérlek. Vigyázok rád.
Ezen akaratlanul is elmosolyodtam, de még mindig kétkedve néztem a szőkeségre, akinek gyönyörű égkék szemei várakozásteljesen csillogtak. Fogalmam sincs, miért, de hittem neki.
„Jól van. Ülj le és fordulj el, míg felöltözök.“
Elégedetten bólintott egyet és leült az ágyra, háttal a szekrénynek. Csak remélni mertem, hogy nem les. Amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam egy farmert, egy egyszerű kék pólót és egy belebújós mackópulcsit. Hajamat összefontam. Öltözésem alatt többször is hátrapillantottam, nem les-e Niall, de végig előremeredt. Mikor végeztem, leültem mellé.
„Mehetünk.“
Erre felpattant, kézen fogott és elkezdett kifelé húzni. Még gyorsan lekapcsoltam a villanyt, és már indultunk is. Arról, hogy egészen pontosan hová, fogalmam sem volt…
Éreztem az előttem lépkedő szőkeségen az alkohol szagát, de mégis úgy ment, mint aki egy kortyot se ivott. Miután kiléptünk a házból és én becsuktam a bejárati ajtót, Niall ismét megfogta kezem, s úgy indultunk tovább. Nem úgy nézett ki, mint aki el akar engedni, amit, ha őszinte akartam lenni, egyáltalán nem  bántam. Már tíz perce sétáltunk  teljes némaságba burkolózva, mikor hirtelen megállított. Érdeklődve emeltem rá tekintetem, ő pedig lenézett rám, majd előre mutatott a szabad kezével.  Arra néztem és mikor megpillantottam, a lélegzetem is elakadt. Nem bírtam levenni a szemem az előttem álló gyönyörű hintóról. Magamon éreztem Niall pillantását, ahogy reakciómat figyeli, maj mikor teljes testemmel felé fordultam, olyasmit csinált, amire nem is gondoltam: jelelt. Csak egy mondat volt, de nekem kimondhatatlanul sokat jelentett.
~Na, milyen? – kedves mosolyra húzódott a szája, mire könnyekkel a szememben megöleltem. ösztönös tett volt, nem gondolkodtam. Máshogy nem tudtam volna megköszönni Neki ezt. Visszaölelt, karjait derekam köré fonta, majd pár pillanat múlva elengedett. Kinyújtotta kezét és felsegített a hintóra, aztán ő is felszállt. Nevetve néztem London utcáit, melyeket még lámpák sokasága világított meg, majd Niall-t, aki mosolyogva figyelt. Hitetlenkedve megráztam a fejem, majd nyomtam egy puszit az arcára: ilyet még egy fiú sem tett értem. Pár perc után a hintó megállt egy nagyon szép kertes háznál. Niall gond nélkül leugrott, és én is követtem volna a példáját, de megelőzve engem, úriember módjára engem is lesegített. Intett a hintósnak, mire az bólintott. A szőkeség kézen fogott és elkezdett húzni a kapu felé. a kerítés nem volt olyan nagy, így könnyedén megmászta azt, én pedig elbizonytalanodtam: Legális ez? Az addigra már a kerítés túloldalán álló Niall meglátta szememben a kétkedést, ezért kinyitotta a kaput és megszólalt.
-Nem törünk be. Itt lakom, csak a közös házban hagytam a kulcsot.
Bólintottam és követtem a házhoz. Az ajtó mellett két cserepes virág állt, és az egyik alól kivett egy kulcsot. Míg ő a zárral bajlódott, én szétnéztem az előkertben: A kaputól járda vezetett a bejárat előtti kis lépcsőig, és a járda két oldalán, a ház előtt gyönyörű gyep zöldellt. Ennyit tudtam megnézni, mert Niall beszabadult a lakásba magával rántva engem is. Beérve levettem a cipőm –már csak megszokásból is – és követtem az ír manót a nappalin át fel az emeletre.  Nem kérdeztem semmit, valamilyen különös, megmagyarázhatatlan okból kifolyólag megbíztam benne. Fent megálltunk egy fehérre festett ajtó előtt, amire feketével egy hangjegy volt festve. Niall rám nézett, majd megfogta a kezem és benyitott.  
Ahogy felkapcsolta a villanyt a legszebb szoba tárult a szemem elé, amit valaha láttam: az ajtóval szemben gitárok sorakoztak, szám szerint hat, volt köztük elektromos és akusztikus is; a sarokban egy éjfekete Steinway & Sons zongora állt, és mindenfelé  a szobában kották hevertek: nyomtatott, kézzel írt, még be nem fejezett, de akadt már teljesen kész is, valamint felfedeztem dalszöveges papírokat is. A szoba jobb oldalát egy üvegfal borította, a fal előtt mindenféle kapcsolóval ellátott műszerfal, mellette egy ajtó, be a szobába.
Az állam a pincében lehetett, de úgy gondoltam, ráérek megkeresni.
Niall-re néztem, aki a reakcióm leste, majd mikor rájött, hogy nincs se papírom, se tollam, elengedve kezem előrelépett a zongorához és a kották közül elővett egy üres lapot, a földről felkapott egy kék tollat és visszalépve hozzám a kezembe nyomta azokat, én pedig sebesen körmölni kezdtem.
„Ez… csodálatos! A tiéd? Komolyan? Bármikor eljöhetsz ide és zenélhetsz? Az komolyan egy stúdió?! Ez fantasztikus! És a hintó! Hogy intézted el? Mikor? Hiszen egész délelőtt, sőt,  egy kicsit délután is együtt voltunk! És… te jeleltél!!“
 Teljesen elképedve adtam ét a papírt Niall-nek, akin már nem is látszott, hogy ivott. Elolvasta és a szemembe nézett. Vidám fény csillant szemében, miközben beszélt.
-Igen, az enyém. Az egész házban ez a kedvenc szobám, holtversenyben a konyhával, persze. Igen, de csak azért van, hogy meg tudjam hallgatni, hogy hangzanak az új dalok. A hintó maradjon az én titkom. Hát… igen, de még csak ezt tudom. – akaratlanul is elmosolyodtam a „még“ szócskán.
„Tudsz zongorázni?“
-Igen, már egészen kicsit korom óta. Te tudsz?
„Tudtam, és gitározni meg hegedülni is.“
Erre eltátotta a száját, mire folytattam. Hiányzik a zene, így nem szívesen beszélek róla.
„Ezt akartad mutatni?“
-Igen. Illetve ezt is. Gyere. – hozott két széket, és egészen közel tette őket egymáshoz. Kezébe vette a fémhúros akusztikus gitárját és leült a baloldali székre, én pedig helyet foglaltam a másikon. Ahogy jobban megnéztem a gitárt feltűnt, hogy balkezes, tehát: Niall is balkezes.
A szemembe nézett, én pedig ösztönösen a gitárra tettem a tenyerem, hogy érzékeljem a hangok rezgéseit, így „hallva“ a dalt. A szőkeség csak játszott, de le sem vette a szemét rólam, én pedig lehunyva szemeim élveztem a zenét. Arra a pár percre, míg Niall játszott úgy éreztem, mintha visszakaptam volna a hallásom, és ezért nem tudok eléggé hálás lenni neki.
Mikor befejezte a dalt, visszatért a csönd.  Az az utálatos, néma csönd. Tekintetemet Niall-re emeltem, aki a szemembe nézett és elmosolyodott. Egyre közelebb hajolt, az én szívem pedig vitustáncot járt a mellkasomban, miközben lélegzetem is elakadt.
Nem ismertem ezt a fiút, de közvetlensége, nyíltsága, barátságos mosolya miatt bíztam benne.
Egy hirtelen mozdulattal  elfordította a fejét és káromkodott egy sort, majd felállt és a zongorán hagyott telefonjáért nyúlt. Füléhez emelte a készüléket és beleszólt.
-Igen? – egy perc hallgatás. – De, tudom, vele van. Rendben. Szia. –elrakta a mobilt a farmerja zsebébe és rám nézett.
-Waverly volt. Vissza kell vigyelek. Aggódott.
Wave? Aggódott? De hát ő tűnt el! Hirtelen elfogott a düh. Nővérem néha képes volt tönkre vágni a jókedvemet, csak mert féltett.  Mérges gondolataim mélyen elzártam, nem hagyva, hogy tönkretegyék ezt a… hajnalt és csak bólintottam.
Niall gondosan visszarakta a helyére a gitárt, majd kézen fogva kihúzott a szobából, és miután felvettem a cipőm, a házból. Furcsamód a hintó még mindig a kapu előtt állt és ránk várt. Gyorsan felszálltunk rá, s már indultunk is. Út közben eldöntöttem, hogy megköszönöm  Niall-nek azt, hogy játszott nekem. Leszálltunk a hintóról pontban akkor, mikor a Big Ben 5 órát ütött.
Niall lesegített a hintóról és bekísért az ajtóig. Ott viszont megálltam előtte, lehunytam a szemem, hogy erőt gyűjtsek, emlékezzek, majd mikor úgy éreztem, hogy meg tudom csinálni Niall szemébe néztem és megszólaltam:
-Köszönöm.

6 megjegyzés:

  1. Úristen! Ez a kedvenc részem :) Nagyon jó és olyan asdfghjkléáű Annyira aranyos benne Niall és..úristen.minden olyan tökéletes volt :) Siess a követkeővel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. :D Igyekszem, már kész van :D <3

      Törlés
  2. várj mi az hogy megszólalt? mi?! sdjhg:DDDD siess :) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lilla,
      az, hogy a süketek ugye nem beszélnek, mert nem hallják a saját hangjukat. És meg akarta köszönni Niall-nek amit tett érte, és ezért megszólalt. :D Igyekszem :DD
      Puszi: Zsó×××

      Törlés
  3. Ez iszonyat jo lett Zsófii...<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak úgy virulok a hozzászólásaidtól :DD *-*

      Törlés