2013. január 6., vasárnap

5. fejezet - Nekem nem lenne hozzá erőm



Sziasztok! Ne haragudjatok a késésért, de tegnap túl fáradt voltam begépelni a részt. De ma itt van, jó olvasást hozzá! Így utólag mindenkinek boldog új évet!
Puszi: Bo ×××
~Mira~

Míg a One Direction-és fiúk a rajongókkal voltak elfoglalva, mi félrevonultunk, hogy ne zavarjunk.
~Látod? Nem is olyanok, amilyennek gondoltad őket‘
~Nem, tényleg nem. –bólintottam. –Hallani akarod?
~Még szép!
~Oké… Igazad volt. – mutogattam, mire elégedetten bólintott.
~Mi volt az a nyakbaborulós dolog?
~Semmi, csak úgy megörültem neki.
~Ahha… A fiúk nagyon vigyorogtak meg össze-össze néztek, míg ti a padnál voltatok. – vigyorgott.
~Szabad nekik, nem?
~Dee, csak ez más volt. Hidd el.
~Oké, ne kombinálj. Ő csak Niall. Én csak Mira vagyok. Mi pedig CSAK barátok vagyunk. – mutogattam, egy nagy bólintással nyomatékosítva mondandóm lényegét.
Waverly oldalra kapta fejét, mire én is a fiúk felé fordultam, akik közeléből eltűntek a fanok és minket néztek.
-Megyünk! – kiáltotta nővérem, majd felém fordult.
~Verseny?
~Mehet. – vigyorodtam el, és a fiúkra nézve láttam az arcukon, hogy fogalmuk sincs, mit akarunk csinálni, értetlenül néztek. Figyeltem nővérem száját, és mikor leolvastam róla, hogy „Három“, futásnak eredtem. Nem voltunk nagyon messzire a srácoktól, de az a kis távolság is elég volt ahhoz, hogy be tudjunk gyorsítani. Wave a tánc miatt, én pedig azért vagyok jó formában, mert rendszeresen járok furni, és emiatt még soha nem sikerült eldöntenünk, hogy ki a gyorsabb kettőnk közül. Ahogy mindig, most is egyszerre értünk a célba-a fiúkhoz. Wave-vel ellentétben én nem tudtam lassítani, így egyenesen Niall és Zayn közé estem volna, ha nem kapnak el, ám a lendületemtől ők is hátráltak pár lépést. Sajnálkozva néztem először Zayn-re, majd Niall-re, mire utóbbi nevetve megrázta a fejét, és megölelt. Ledermedtem, de ahogy férfias illata bekúszott az orromba, felengedtem, és visszaöleltem. Érintése áramütésszerűen hatott rám, természetesen a legjobb értelemben. Mikor elengedett-hamarabb, mint szerettem volna-, nem volt körülöttünk senki ismerős. Mivel a táskám a kocsiban pihent-benne az írócuccaimmal-, így csak kérdőn pillantottam a szőkeségre, aki ennyit válaszolt:
-Bementek. – ezzel kézen fogott, és behúzott az étterembe, ahol egy hátsó asztalnál megtaláltuk az elég harsány társaságot. Elég hangosak lehettek, mert szinte mindenki a mi asztalunk felé fordult, az is, aki amúgy nem akart volna. Lehet, hogy csak képzeltem, de mintha míg én Wave-et figyeltem, aki kérdőn-és azzal a tipikus „na-mit-mondtam“ pillantással- húzta fel fél szemöldökét, addig a fiúk Niall-el váltottak kérdő pillantásokat. De elképzelhető, hogy csak hallucináltam.
Az ülés rend a következő volt: Louis, Zayn, Harry, Wave, Liam, Niall és én.
-Na, mit rendelünk?-kérdezte Niall, mire én nővéremhez fordultam.
~Ne fordítsd! Nálam nincs pénz. – erre Wave körbenézett a fiúkon, akik érdeklődve figyelték előbb az én kezem, majd most nővéremét.
~Oké. Nálam sincs, de Louis azt mondta, hogy két lehetőségünk van: Vagy hagyjuk, hogy ők fizessenek, mert nekik ez nem tesz semmit, vagy itt maradunk mosogatni. – hangtalanul felnevettem, és bólintottam. Nővérem pedig, innentől kezdve bárki-bármit mondott, mutatta kézjelekkel.
Rendeltünk, majd míg vártuk, hogy kihozzák a rendelést, a fiúk elszórakoztattak minket, magukat, és… tulajdonképpen mindenkit a Nano’s-ban.
Miután kihozták a kért ételeket, nekifogtunk elpusztítani azokat. Én nem nagyon vettem részt a társalgásban, mert mindkét kezem le volt foglalva. De szívesen figyelemmel követtem volna a beszélgetést, ha mellettem Niall nem dönt úgy, hogy versenyezzünk. Ezzel nem is lett volna semmi baj, nyertem volna, HA. Ha Louis-ra nem jön rá az ötperc, és ez alatt az 5 perc alatt természetesen engem szórakoztatott. Egy ideig bírtam, de mikor feldugott az orrába két sültkrumplit, és elkezdte himbálni a fejét, aminek hatására a sültkrumpli „mozgott“ az orrában, félrenyeltem és mikor odanyúltam az üdítőmért, Niall belapátolta az utolsó pár falatot, ami a tányérján volt. A két fiú összepacsizott, és mikor már nem fuldokoltam, szúrósan néztem rájuk, aztán mutogattam, még mindig le sem véve a szemem Louis komiszan megcsillanó szemeiről.
~Nem fair! Nyertem volna!
A fiúkból durcás fejem láttán kitört a nevetés, majd jó hangulatban folytatták a többiek a kajálást. Mi, ugye Niall-el már befejeztük. Miután mindenki végzett, a fiúk megkérték az egyik pincért, hogy csináljon csoportképet. Amint Niall visszakapta a telefonját, már rakta is fel Twitterre.
Még csináltunk pár képet, majd jeleztem nővéremnek, hogy menni kéne, mert nekem még tanulni kell, mire ő fordított.
-Mire kell tanulni? – érdeklődött Zayn.
~Hát… angolon témazáró lesz, bioszon és spanyolon felelek, illetve írok, matekon dogát írunk és ki kell dolgoznom két töritételt keddre.
-Hűű…Milyen iskolába jársz te? Ilyenkor nagyon örülök, hogy én már túléltem.
-Hazavigyünk titeket? – Ez harry volt, s mivel bólintottunk, a srácok fizettek, majd távoztunk.
A kocsiban máshogy ültünk, mint idefelé jövet: Harry és Waverly ültek elöl, így hátra kerültünk mi: Louis és Niall között ültem én, szemben velünk pedig Zayn és Liam. Louis úgy döntött, hogy előadja a Rómeó és Júliát mindannyiunk legnagyobb örömére. Ez azért volt vicces, mert egy kocsiban ültünk. Ami mozgott. Merthogy Harry már rákanyarodott a főútra. Így, mikor Louis beverte a fejét (felállt az ülésre – az jelképezte az erkélyt -, majd egyszer csak ugrott egyet a kocsi, és vele együtt mi is), mindannyiunkból kitört a nevetés. Lou a fejét fogva leült, de az én szememből még mindig folytak a könnyek. Rég-úgy három éve- éreztem magam ilyen jól.
Mivel elég messze laktunk, hozzám pedig visszakerült a füzetem, „beszélgettünk“.
-És hogy-hogy nem… olyan iskolába jársz? – Louis ezredik kérdésére válaszoltam. Erre a mondatára azonban Zayn és Niall figyelmeztetőn odacsaptak, de én csak jókedvűen megráztam a fejem. Így pár évvel az eset után nekem már nem kínos erről beszélni, plusz új társaságban mindig számítok ilyen kérdésekre. Ez is hozzám tartozik, ha magamról beszélek, akkor erről is.
„Hát, mivel 3 éve történt, és akkor már ebbe a suliba jártam, megszerettem az osztályt meg minden, így nem akartunk váltani. Az osztályom megszokta, hogy írok, nem beszélek, így felelés helyett is dogát írok. Ha pedig nincs kedvem írásban válaszolni, vagy lusta vagyok, Emily fordít. Ő Spanyolországból jött, de egy csomó nyelven tud, és mikor megsüketültem, megtanulta a jelelést, hogy tudjunk beszélni.“
-Hogy tudsz erről ilyen könnyen beszélni? Nekem nem lenne hozzá erőm.
„Már  hozzászoktam a gondolathoz, hogy ezen nem lehet változtatni. Eleinte persze nehéz volt, de Wave, Emily, majd később, mikor örökbe fogadtak a nevelőapám segítettek .Mostanra pedig már úgy gondolom, ez is hozzám tartozik, aki szeret, így szeret. Ettől nem vagyok kevesebb.“
Miután elolvasták, visszaadták a füzetem, mert nyújtottam érte a kezem.
„Egyébként nekem a rajongókhoz nem lenne. Niall múltkori tweetje óta úgy 20.000-rel nőtt a követőim száma. Sztár vagyok. ^^ :D“
Mindannyian célzatos pillantást vetettek Niall-re, mire ő csak megrántotta a vállát.
-És mi lesz a szóbelivel? – érdeklődött Liam.
„Hát, eddig tippem sem volt, de múlt héten  Henderson igazgató behívott magához, és mondta, hogy elintézi a fordítót nekem. Hogy ne legyek hátrányban.“
-Ó. És miért nem Waverly vagy Emily megy be?
 „Mert őket ismerem. Segíthetnének.“
Mivel megérkeztünk, még gyorsan felfirkantottam:
„Legközelebb én kérdezek!!“
A fiúk vigyorogva bólintottak, és kinéztek az ablakokon, de nem szóltak egy szót sem, amiért nagyon hálás voltam. Kiengedtek – Louis nem akart kiszállni, inkább azt javasolta, hogy guruljak át rajtuk, és bár igazán kedves ajánlat volt, és biztos voltam benne, hogy élvezték volna, nem fogadtam el. Utánam a többiek is kikászálódtak, így el tudtam köszönni. Mindannyiuk arcára nyomtam puszit, majd Waverly felé fordulva elmutogattam, hogy köszönök mindent. Megvártam, míg nővérem is elbúcsúzik – még emlékeztette a fiúkat, hogy kedden válogatás – majd együtt bementünk a házba. Odasiettem az ablakhoz, integettem a fiúknak, majd miután elhajtottak, hatalmas sóhajjal levágtam magam az ágyamra. Úgy döntöttem, hogy csak azután jutalmazom magam Twitterrel, ha megtanultam, ebből azonban nem lett semmi, ugyanis éjféltájt kiesett a kezemből a törikönyv és elaludtam.

2 megjegyzés: