2013. március 16., szombat

13. fejezet - A csók



Halihó! Ne haragudjatok, tudom, hogy csúnyán elkéstem a fejezettel, de nem tudom, hogy írjam le a következő részt. Tényleg sajnálom, de remélem, megbocsátotok.
Hoztam új dizájnt is, amiről remélem, hagytok pár véleményt akár kommentben, akár chat-ben. Nem harapok, írhattok bátran!  Nagyon kíváncsi vagyok, mit gondoltok a csók-jelenetről, mert még sosem írtam, és nem tudom, mennyire sikerült hihetővé, mennyire ment át.
ezeken kívül pedig hihetetlenül hálás vagyok Nektek a 24(!!) feliratkozóért, akik annak ellenére is írtak chat-en, vagy hozzászólást,  hogy már két hete nem volt új rész. Valami elképesztőek vagytok! :D
Jó olvasást, puszi:
Bo×××

~Mira~

~ Jézusom… Mit vegyek fel? És egyáltalán hova megyünk? És mit vegyek fel? – járkáltam folyamatosan a szobánkban idegesen magamat ismételgetve, nővérem és barátnőm pedig már teljesen megőrültek tőlem.
~Mit mondott?
~Hogy ebédelni megyünk… De mit vegyek fel?
~Hát, nyilván valami olyat, amiben jól érzed magad– állt fel nővérem az ágyáról, ahol eddig ült.
~ És ha az nem tetszik neki?
~ Eddig nem panaszkodott – húzta óvatos mosolyra száját Wave.
~Jogos… – vágtam kissé világvége fejet. ~ Akkor segítetek választani?
Alig fél óra keresgélés után dűlőre is jutottunk. Döntésünk végeredménye pedig: egy egyszerű farmerszoknya virágmintás toppal és nyaklánccal.
~ Csak remélni merem, hogy ez így nem túl gáz.

~*~

Nem sokkal később otthon ültem egy székben, és míg Emily a hajammal volt elfoglalva – amit vagy százszor kifésült, befont, átrakott, felkontyolt, megint kifésült, mire végül a sima oldalfonat mellett döntött -, addig nővérem a sminkemet csinálta. Oké, randizásból tuti megbuknék, ugyanis tippem sincs, mi ez a nagy felhajtás körülötte. Mármint, ha valakinek tetszel, akkor annak úgy, ahogy vagy, mindenféle plusz kiegészítő nélkül, nem? Mert az vagy te. De elképzelhető, hogy én vagyok túl régimódi…
Mindegy, kevesebb, mint fél óra után indulásra készen álltam. A lányok izgatottabbak voltak, mint én magam, ami kissé meglepett, tekintve, hogy nem nekik kellett elmenni… nem is tudom hova ebédelni, ahol nyilvánvalóan rendelni kell, meg minden, tehát beszélni. Az meg, mint tudjuk, nekem nem igazán megy.  Mondjuk, Niall-t ismerve megoldja helyettem. Csak annyira borzasztó… sosem szerettem másra támaszkodni, betegség ide vagy oda, most mégis kénytelen leszek. Apróság, de akkor is számít…
Gondolataimból a csengő hangja rántott ki, mire felkaptam a fejem. Emily vigyorogva mögém állt és az ajtó felé kezdett taszigálni, Wave pedig úgy tapsikolt, mint egy kétéves, a következő pillanatban már egyedül álltam az előszobában. Mosolyt varázsoltam arcomra, kinyitottam az ajtót és megpillantottam a szőkeséget, aki rám várt. Ajkaimat megkönnyebbült sóhaj hagyta el látva öltözetét, ami nem volt más, mint egy egyszerű farmer, fehér, Ramones-es póló, és a már jól megszokott Supra cipő.
~ Szia – mosolygott rám, amit viszonoztam.
~ Szia – mivel fogalmam sem volt egy randi menetéről, így csak álltam ott, szégyenlősen mosolyogva és vártam, hogy csináljon valamit.
~ Csinos vagy – Jézusom. Komolyan, már az arcára kiülő, féloldalas görbülettől pír szökött arcomba, de lassan úgy nézhettem ki, mint aki öt órán át feküdt a tűző napon. naptej nélkül. Nem tudtam, erre mit szokás válaszolni, így egy szimpla „Köszönöm” mellett döntöttem. ~ Indulhatunk? – nyújtotta gálánsan a karját, amit értetlen képpel figyeltem. Nevetve megrázta a fejét.  ~ Csak vicceltem – fogta meg kezem és húzni kezdett fekte Range Rover-e felé, ami házunk előtt várakozott. Beszálltam és mikor elindultunk, nem bírtam megállni, hogy ne forduljak felé.
~ Hová megyünk? – mivel vezetés közben nem nagyon tud jelelni, így beszélt, és én a szájáról olvasva értettem meg válaszát.
-Majd meglátod. Nem túl puccos hely, úgy gondoltam, hogy nem is szereted az olyanokat. De ebéd utánra van egy meglepetésem – mosolyodott el sejtelmesen, nekem pedig folyamatosan kattogott az agyam.
-Ne gondolkozz ezen, és ne nézz rám így, úgysem mondom el az úticélt.
~Kiszállok – fenyegetőztem, sikertelenül.
-Azt nehezen – vigyorodott el, és ránk zárta az ajtókat.
~ Naa. Ez nem volt szép – néztem rá morcosan.
-Az lehet, de szükségszerű igen. Na, tessék, meg is érkeztünk – nézett rám azokkal a gyönyörű szemeivel, amikbe, ha nem koncentrálok, beleveszek.
Kiszálltam a kocsiból és a parkolóval szemben megpillantottam egy teljesen normális, egyszerű kajáldát. Egyszerű volt, mégis tökéletes, hiszen belépve rájöttem, hogy önkiszolgálós, így nem kell jelelnem, és nem vagyok rászorulva Niall-re. Ahogy körbepásztáztam az éttermet, végig magamon éreztem Niall kíváncsi pillantását, ám kivételesen nem zavart, hiszen tudtam, csak a reakciómra vár. Elvigyorodtam, és nyomtam egy puszit az arcára, mire úgy láttam, kissé megnyugodott.
Leültünk egy asztalhoz, és beszélgettünk. Mindenről, csak úgy, spontán. Családról, hiszen én sem tudtam túl sokat az övéről és ő sem az enyémről. Mindketten elmeséltünk egy-egy apróbb titkot magunkról, s bár kicsit feszélyezett, hogy oda-oda jöttek az asztalunkhoz, hogy autogrammot, esetleg fotót kérjenek a szőkeségtől, aki imádja a rajongóikat, de most talán őt is zavarták, azért jól éreztük magunkat.
Elszaladt az idő, és már három óra felé igyekezett az óra mutatója, mikor az ír manó mondta, hogy esetleg elindulhatnánk a következő állomás felé. Vigyorogva bólintottam, így Niall fizetett és kivágtattunk az étteremből.
Az autóba beülve Niall elővett egy kendőt, és meglengette előttem jelezve, bekötné a szemem. Nem nagyon értettem, miért szeretné, de megbíztam benne, és bólintottam, ezért Niall szemem elé rakta az anyagot ezzel teljes sötétségbe borítva érzékszerveimet.
Saccra negyed órát autókáztunk, mikor végre lefékeztünk és az én szememről pedig lekerült az a vacak.
Hunyorogtam pár pillanatig, mire szemem ismét hozzászokott a világossághoz, majd körülnézve eltátottam számat. Valami elképesztő helyen voltunk! Körülnézve csak füves területet láttam, és pár másodpercnyi megfigyelés után megakadt tekintetem egy fán a sok közül. Gyönyörű, zöldellő fa volt, ám nem ez az, ami megragadta figyelmem, hanem az egyik ágáról lelógó hinta. Gumiabroncs-hinta volt, olyan, mint kiskoromban. Ezerwattos vigyorral az arcomon Niall felé fordultam, aki nevetve nézett vissza rám, majd kicsit meglepődött, mikor a nyakába borultam. A pillanatnyi döbbenet után viszonozta ölelésem, aztán pár pillanat után eltolt magától, és a szemembe nézett. Közelebb hajolt, ahogy én is. Megtörtént. Életem első csókját Niall-től kaptam, és nem cserélném el semmire.
Puha volt az ajka, olyan puha. Megfontolt, édes csókokat lehelt ajkaimra, és mellette úgy éreztem, mintha pótolhatatlan, egyedi és fontos lennék. Egyszerűen képtelen voltam magam mellett tartani karjaimat, így óvatosan nyaka köré fontam azokat, beletúrtam Niall gyönyörű, szőke hajába és tenyeremmel kitapintottam lüktető pulzusát. Niall szorosan tartott, s én hozzásimultam, legszívesebben minden levegőt kipréseltem volna kettőnk közül. Éreztem száján a nemrég ivott narancslé kicsit kesernyés, de finom, bizsergető ízét, s beleborzongtam a gyönyörűségbe. Ahogy Niall nyelve újra meg újra ajkaimat érintette finoman úgy éreztem, mintha elolvadtak volna csontjaim, minden idegszálam izzott.
Aztán véget ért a pillanat, Niall elhúzódott, s zihálva nézett le rám, majd édes mosollyal ajkain megfogta a kezem és a hinta felé kezdett el húzni. Bár szerettem volna visszahúzni magamhoz, érezni teste melegét, tudtam, nem tehetem, így elvigyorodtam, és boldogan követtem a fiút, akitől életem első csókját kaptam.

10 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszett:) Kiváncsi vagyok a következőre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :DD Igyekszem :3
      Bo×××

      Törlés
  2. szijja! nagyonnagyon jó lett, és az új dizájn (ez tök fura szó...namindegy) is tetszik, és annyit fűznék még hozzá, hogy 22. az péntek lesz :) várom a kövit!
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D Köszönöm, és azt is, hogy sokszor írsz! :D
      Szerintem is furcsa... :3, de örülök, hogy elnyerte tetszésedet :D
      Komolyan? :O Akkor mindjárt átjavítom ^^ Köszi, hogy szóltál :D
      Sietek, puszi:
      Bo×××

      Törlés
  3. jézusom ! ez nagyon aranyos lett ! *----*
    milyen kis cukik :'))) <3
    siess! xx

    VálaszTörlés
  4. Szia :)) nézz be ide: http://1d1d1d1d1d1dd11dd11d1d1d1d1d1d1.blogspot.hu/p/dijak_17.html kapsz egy díjat :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa :D Jajj de édes vagy, mindjárt ki is teszem :D Köszönöm szépen :D

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Pedig emiatt izgultam a legjobban, hogy hogyan is fogom megírni :D De akkor úgy látom, sikerült :D <3*-*

      Törlés