8. fejezet – Áh, a szőke herceg

Halihóó! :D Ne haragudjatok, hogy nem reggel raktam fel, de tegnap eléggé rosszul voltam és nem tudtam begépelni a fejezetet, ma pedig suli után lefürödtem és jöttem unokatesómék szülinapozni és csak most mentek el, így most tudtam begépelni. A szavak, amik át vannak húzva azok, amiket Niall még nem ért meg.

Kinek-hogy telik a hét? Remélem, nem fáradtatok el nagyon, már csak egy nap van! :D

Képzeljétek, van melóm! És ez jó, csak szombatonként fél 8-ra megyek dolgozni. De megéri :3

Ja, amúgy mostantól nem Zsóóó××× néven futok, hanem Bo××× a bloggernevem. :) Chaten is így leszek!

Puszi: Bo××× 

~Niall~

Megálltunk az ajtajuk előtt és ő behunyta szemeit én pedig vártam. Fogalmam sem volt, mit akar csinálni, ám mikor kinyitotta és rám emelte tengerkék szemeit, a szavam is elakadt.

- Köszönöm - megszólalt, most először hallottam beszélni. Annak ellenére, hogy hallottam a hangján az erőlködést, hogy rekedt volt a sok évnyi némaságtól, neki volt a leggyönyörűbb hangja. Csak néztem rá és akaratlanul is vigyorra húzódott ajkam.

Ekkor azonban megjelent Waverly, mire intettem neki, Mira pedig nyomott két puszit arcomra és bement a házba, én pedig ott maradtam egyedül.  Mivel egyik fiúra sem számíthattam,  fogtam egy taxit  és a Direction-házhoz   irányítottam a sofőrt. Amint megállt a ház előtt, megköszöntem a fuvart, kezébe nyomtan néhány mankjegyet és kulcsommal bejutottam a viszonylag csöndes házba. Nem volt néma csönd, Liam szobájából TV zaja hallatszott ki, Lou-éból halk nevetés, Zayn-éből, ami az én szobám mellett van pedig egy lány hangja, Zayn-ével keveredve. Ezt nem értettem, de már meg sem lepődtem rajta. A konyhába siettem, hogy egyek valamit. Beraktam a kakóm a mikróba és míg az melegedett, összedobtam két szendvicset. Amint elkészült a „reggelim”, rátettem egy tálcára, kivettem az idő közben megmelegedett kakaóm és felbaktattam az emeleten lévő szobám felé.

Leraktam a tálcát az asztalra és az éjjeliszekrényen világító órára meredtem: 05:24. Még szerencse, hogy holnap nincs semmi dolgunk. Levágódtam a laptop elé és felmentem twitterre, hogy írjak a rajongóinknak,  ugyanis néhány napja eléggé hanyagoltam őket.

@NiallOfficial: Hogy vagytok directionerek? Mit csináltok? Jó napnak ígérkezik, egész nap pihenek. Ti terveztek valamit? 

Tweet-eltem, mire azonnal több ezer válasz érkezett és úgy döntöttem, válaszolgatok.

@NiallOfficial: @sarahoran_93: Pizsiparty? Jól hangzik, jó bulizást :D xx

@NiallOfficial: @1D_forever: Szorítok a dolgozathoz. Egyél előtte, nekem mindig segített :D xx

Még pár kérdés után megakadt a szemem egy lány válaszán:

@Annie_Parker_95: @NiallOfficial szükségem van egy Horan ölelésre. Bárcsak itt lennél… <3

Általában vidám válaszokat, tweet-eket kapunk így mindig meglepődünk egy-egy szomorú hangvételű megjelölés alkalmával és ha időnk úgy tartja, üzenünk, hogy felvidítsuk az épp elszontyolodott rajongót.  Nos,  ¾ 6-kor épp nem akadt más dolgom, így válaszoltam.

@NiallOfficial: @Annie_Parker_95 Ilyen korán fent? Mi történt? Ne feledd: Semmi nem éri meg, hogy szomorú legyél miatta. J <3 xx

Ma, ha kialudtam magam, majd veszek fel videóüzenetet és elküldöm üziben. Bekövettem, hátha kicsit felvidítom vele. Félreraktam a laptopot és elmentem zuhanyozni. Jó fél órán át folyattam magamra a forróvizet és mire kiléptem a zuhanykabinból a bőr az ujjaimon viccesen összeszottyadt. Ezen mindig jót nevetek. Zayn-nek is tetszene, ha nem félne annyira a víztől, mert így mindig olyan hamar végez, hogy a bőrének nincs ideje összeszottyadni. Kár.

Visszamentem a szobámba, bekapcsoltam egy filmet és miután megreggeliztem álomba merültem.

Utolsó gondolatom az volt, milyen jó, hogy nem felejtek el semmit, ami az alkohol hatása alatt történt velem.

~*~

Legközelebb 11-kor ébredtem, akkor is pusztán korgó gyomrom miatt. Egy alapos nyújtózkodás után lesiettem a konyhába. Elővettem egy serpenyőt, olajat és 5 tojást azzal a szándékkal, hogy rántottát csináljak magamnak, azonban pár perc után megjelent az ajtóban Zayn.

- Már nem azért, de szerintem a város másik felén is hallják, hogy te reggelit csinálsz -  na igen… elég erősen célzott arra, amikor az előbb leejtettem a serpenyőt, majd ahogy fel akartam venni azt, bevágtam a fejem a konyhapult szélébe, amitől meg felordítottam.

- Nem baj. Így is mindenki tudja mikor-mit csinálunk. – mondtam keserű-vidám hangnemben.

Zayn mellém lépett és kivette a kezemből a serpenyőt, mert az épp fel akart gyulladni.

- Megcsinálod nekem? Addig csinálok kakaót. Meg neked kávét – tettem hozzá, mikor vidám tekintete rám villant – Amúgy a többiek hol vannak?

- Nem tudom… Danielle, Eleanor, Liam és Lou azt hiszem, moziba mentek, Harry meg vagy elrabolták vagy még alszik.

- Értem. Mikor értetek haza?

- Hát, eléggé homályos, de olyan 4 tájt. Miért?

- Csak úgy. Mire hazaértem, ti már itthon voltatok. Illetve Haz szobájából semmit nem hallottam ki. Liam-éből TV zaja, Louis-éból nevetés, a tiédből pedig a hangod szűrődött ki. Egy lányéval keveredve – vetettem rá egy célzatos pillantást.

- Értem. És neked milyen volt az estéd? – tette le a pultra a rántottám ügyesen kitérve a válaszadás elől.

- Jó – vigyorogtam rá.

- Az király – nézett rám.

- Na jó, ha ennyire érdekel, elmondom. Csak ne nyaggass már – boxoltam bele vállába, mire csak megforgatva szemét felnevetett és kivette kávéját a kezemből. Belekortyoltam a kakaómba és hozzáfogtam mindent elmesélni, Zayn pedig türelmesen hallgatott – És akkor megszólalt. Mármint tényleg – barátom szemöldöke meglepetésében felcsúszott kb. a 3. emeleti padlástérig.

- Hű.

- Bizony – vigyorodtam el.

- Van valakinek fájdalomcsillapítója? – ijedtemben megugrottam. Nem igaz, ebben a házban rajtam kívül mindenki képes néma csendben osonni? Először Zayn, most meg Harry.

- Szia, Hazza. Mégsem raboltak el, ez mindenképpen jó hír. Egyébként a gyógyszeres szekrényben van –felpattantam, az említett szekrényhez léptem és kivettem belőle egy levél Algopirint. Töltöttem egy pohár vizet és leraktam elé – Na mi van veled, Rómeó?

- Fáj a fejem.

Igen, azt tudjuk és még?

- Hát, őszintén? Fogalmam sincs – Na igen, Harry-nek nincs akkora mákja a memóriájával, mint nekem.

- Eltűntél, egy óra tájt.

- Ez megvan. Aztán elmentem Waverly-ért – majdnem kiköptem a kakaómat.

- Akkor ezért nem volt az ágyában! – most Harry-n volt a megdöbbenés sora.

- Mit kerestél te Waverly ágyában?

- Megéheztem ezért pizzát sütöttem. Szerinted?

- Jól van na. Ne legyél ilyen goromba, csak kérdeztem. Szóval elmentünk egy bárba. És innentől nem túl tiszta a kép.

- Ahha. Feltételezem, Waverly sem emlékszik semmire.

- Nem hiszem.

- Hát jó. Viszont ír barátunknak érdekes kalandban volt része – vigyorogta Zayn

- Na! Később elmeséled, oké? Most felmegyek, kialszom magam – azzal felvonult az emeletre.

- Azt hiszem, én is felmegyek. Tudod, kézjelek…

- Igen, igen. De Niall! Csak óvatosan – ne annyira értettem, mire utal, de gondoltam, majd elmondja.

- Oké, köszi a reggelit!

Szobámba érve visszafeküdtem az ágyba és bekapcsoltam a kamerám, hogy a tegnap magamnak tett ígéretnek megfelelően üzenjek Annie-nek.

-Szia, Annie! Reggel olvastam a tweet-ed és elszomorított. Mi történt? Remélem, semmi komoly! Szeretünk!

Küldtem puszit és leállította a felvételt. Elküldtem üzenetben a lánynak, majd neteztem még egy kicsit. Hihetetlen, hogy még csak két napja ismerem Mirát! Ez alatt a két nap alatt jelelni kezdtem, megmutattam neki a zeneszobát és majdnem megcsókoltam! Hihetetlen…

Tanulgattam új jeleket, megnéztem két filmet és épp megebédeltem, mikor jelzett a telefonom: ismeretlen számról kaptam SMS-t. Megnyitottam és ez állt benne:

Van kedved ma bejönni a kicsikhez? Mira

Persze! Hová menjek és mikorra?

¾ 3, Sunshine székház

Okés :D xx.

Befejeztem az ebédem, majd, mivel már mindenki elment, én is elindultam sétálni. Renézve telefonom kijelzőjére rájöttem, hogy még van 1 órám a találkozóig, így bementem egy közeli Starbucks-ba és míg a shake-met iszogattam, neteztem.  Negyed órával később odajött pár lány és autogrammot kért. Csináltam velük vagy száz képet, aláírtam a kistáskájukat, a karjukat és kb. mindent, ami épp ott volt a közelükben, valamint bemutatkoztak. Emlékeim szerint Bett, Nina és Linda… Miután ők elmentek, úgy döntöttem,  nekem is ideje indulno. A legközelebbi buszmegállóhoz sétáltam és felszálltam az első buszra, ami a Sunshine felé ment. Pár perccel később indultunk el, mert a sofőr autogrammot kért a lányának, aminek a mögöttem álló pasi a legkevésbé sem örült.

A 10 perces utat követően leszálltam a székháznál, ahol már várt Mira. Gyorsan, feltűnésmentesen végigmértem: Egy fekete-fehér csíkos egyberuhát vett fel, aminek fehér gallérja van. Haját egyszerűen összefogta. Jól állt neki ez is.

Megölelt, majd megfogva kezem behúzott az épületbe.  Számos ajtó, szoba mellett haladtunk el míg végül megálltunk egy kétszárnyú ajtó előtt.  Mira benyitott és a szobában két fiú ült a székeken, három lány pedig a kanapén „terpeszkedett”.  Mindannyian köszöntötték Mirát, majd jelelve beszélgetni kezdtek. Nagyon koncentráltam, és volt, amit meg is értettem.

~ Ő itt Niall, egy barátom. Róla meséltem múltkor.

- Áh, a szőke herceg – fordult felém az egyik fiú és figyelembe sem véve Mira rosszalló pillantását, kezet nyújtott, amit elfogadtam, bár még mindig meg voltam lepődve…

- De… t-te nem…. – dadogtam össze-vissza a csodálkozástól – Szóval, te beszélsz, és.. hallasz…

- Lenyűgöző ténymegállapítás – vigyorodott el gúnyosan a másik, kevésbé szimpatikus fiú. Nem igazán foglalkoztam vele, a normálisabbhoz intéztem szavaim.

- Egyébként Niall vagyok.

- Tudjuk, minden újság címlapján ti virítotok.

- Daniel, nem tudod befogni? – tárta szét karjait értetlenül a másik, Daniel felé fordulva. –Bocs, néha kicsit… arrogáns…. Szóval ők itt Mary, Lily és Kiara –mutatott sorban a lányokra, akik eddig Mirával diskuráltak, de most nevük hallatán felénk kapták a tekintetüket és intettek –Mint hallottad, ő Daniel, én pedig Dylan vagyok.

- Örülök – biccentettem.

~ Ömm.. nekünk mennünk kell – szólt közbe Mira.

-Igazán sajnálom – nézett rám Daniel kicsit lenézően és én egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy nem kedvel.

- Jó volt végre megismerni, Niall – Dylan barátságos hangneme enyhítette a hirtelen feszültté vált légkört.

- Remélem, még találkozunk – az aranyszemű lány, azt hiszem, Mary fordult felém kedvesen mosolyogva.

- Én is remélem – vigyorodtam el, majd elindultam Mira után, aki már az ajtóban ácsorgott, ám amikor Daniel intett neki, bocsánatkérő pillantást vetve rám elindult vissza a fiú felé. Mikor elkezdtek mutogatni, akkor még kivettem annyit, hogy rólam van szó, de aztán hirtelen annyira hevesen váltották egymást a jelek, hogy teljesen elvesztem, aztán már csak arra eszméltem fel, hogy Lily rákiált Daniel-re, Mira pedig kiviharzik a szobából.